Mit vegyek ajándékba, ami nem kerül a kacatok közé, ami valóban meglepetés, és amitől mindig jó lesz rám emlékezni? Ez itt a kérdés, ugye-ugye...
...és itt jön a sztori: Egy szép őszi délutánon úgy vágott arcon minket a fenti kérdés, mint meglepett vakondot a gyalogsági ásó. Neki is fogtunk tüstént, hogy megoldást találjunk, de kb. 2 órás hümmögés után...
Szóval, egy szép õszi délutánon úgy vágott arcon minket az említett kérdés, mint meglepett vakondot a gyalogsági ásó. Neki is fogtunk tüstént, hogy megoldást találjunk, de kb. 2 órás hümmögés után arra a következtetésre jutottunk, hogy kreativitásunk ezen a délutánon alig haladja meg egy agyon-xanaxozott tengerimalacét. Ezért úgy döntöttünk, hogy mindenki tegye a problémát az uzsonnás táskájába, vigye haza, majd otthon csócsálgassa egy hétig, és végül tegye ki az asztalra a végeredményt.
Teltek múltak a napok, és elérkezett a várva várt délután. A csapat igazán kitett magáért. A következő ötletek születtek:
- villanyírógép (ezt elvetettük, mert kevés ismerősünknek van szőrös villája)
- frissen reszelt torma (ez ugyan kiváltja a kívánt huhogó érzést, de nem elég maradandó)
- vihogó gáz (ezzel az a probléma, hogy maradandó agykárosodást okoz, bár ez a mi esetünkben nem lenne probléma)
- kilövetés a világűrbe (ez tűnt a legjobbnak, de nem tudtuk megoldani a visszatérést. Igaz, hogy sok ismerős esetében ez nem hátrány, hanem előny lenne)
Eme ötletek birtokában, több órás válogatás után, kizárásos alapon az utolsó kettőt ítéltük továbbgondolásra méltónak. Ismét teltek múltak a napok, és végül mindenki megelégedésére megszületett a megoldás:
